1. Megjátszod
Az elején még növelni akarod az egoját, ezért még megengedett. De később már jó lenne valóban átélni!
„Igen, az elején még az a lényeg, hogy érezze, fel tud izgatni, és működni fogtok együtt!”–mondja Roselin Meadow, szexológus. „Még nem vagy annyira laza, hogy elmenj, ezért színleled. Egy 29 éves páciensemnél is így történt az elején. De aztán szeretett volna változtatni, a pasija viszont nem tett több erőfeszítést. Amit nyújtott, az viszont kevés volt. Elrontották a kommunikációt, mert nem derült ki rögtön az elején, hogy kinek mire is van szüksége. Van tehát értelme?” Na, de akkor nézzük a megoldást! Mutasd meg neki már az első alkalmakkor, mire vágysz. Elég, ha a kezét irányítod!
2. A rezgő társadhoz folyamodsz
A vibrátorod után nyúlsz, így a pasid feleslegessé vált.
Fogadd el, hogy a csiklód extra izgatása nélkül nem tudsz elélvezni, ezért vidd el az ágyba! Gyakorlatilag mindegy, hogy egyedül vagy ketten használjátok, hiszen ez is olyan szexuális segédeszköz, mint bármelyik másik! A 27 éves Cassie elmesélte, mekkora orgazmust élt át, amikor a 19 centis barátját is bevetette, az igazi mellett! De a lényeg, hogy őt is vond be! Mutasd meg hova és hogyan tegye, különben a férfiasságán ejtesz csorbát. Na, és persze az önbecsülésén!
3. Visszafogod magad, mert félsz, hogy mit művelsz majd a sokk hatása alatt
Még sosem volt, és nem tudod, milyen meglepetést is okozhat? Sürgősen meg kell tapasztalnod! Meadow szerint ugyanis a pasik különösen szexinek tartják a nőt, amikor épp elmegy! Persze biztosan attól tartasz, hogy orgazmus közben nem kontrollálod a testtartásod, és esetleg az előnytelenebb adottságok is fényre derülnek. Ugyan már! Kit érdekel ez ilyenkor? Hidd el, a csúcson a narancsbőr érdekli legkevésbé a pasidat! Minél erősebb és hangosabb hangokat adsz majd ki, annál inkább begerjed a pasi. Szóval ne tartsd vissza magad! Jöjjön ki, aminek ki kell!
4. Hallottál már a női ejakulációról is, de nálad a bizsergés a maximum!
Aurelie Jones Goodwin, pszichiáter szerint ennek biológiai okai is lehetnek. Nem elég erős az izomzatod, vagy hasonló. De lehet, hogy pszichológiai okai vannak. Mert stresszelsz, és az egész aktus alatt arra gondolsz, hogy teljesítsd végre! Na, így biztos nem fog sikerülni! „A vér ugyanis nem a csiklódba áramlik majd, hanem az agyadba, ami nem segíti elő az orgazmust!”- mondja Meadow. Csak élvezd az akciót és meglátod, minden menni fog!