Manapság népszerű az a mondás, miszerint egy nő kétszer próbálja ki az anális szexet: először, hogy lássa milyen, majd másodszor, hogy tényleg annyira rossz volt, mint először. De nézzük meg, hogy mi szól ellene és mi mellette!
Miért utálhatja?
1. Tehetetlennek érzi magát
Anális szex közben a szexuális kielégülése teljes mértékben a férfi kezébe kerül, ráadásul a pénisz nem érintkezik nemi szerveivel sem.
2. Súlyos sérüléseket szenvedhet
Ha egy férfi nem óvatos, nagyon komolyan megsérülhet egy nő az anális behatolás közben. Sok férfi érzi úgy, hogy most aztán megmutatja, azonban ha nem vigyáz, akár a kórházban is végződhet az este.
3. Pokolian fáj
Egy pasi egyszer azt mondta: És mi van akkor? Nekem is fáj, mert annyira szűk. Igaza van. Csakhogy, mÃg a férfi egy testrészét próbálja meg bepréselni abba a lyukba, addig a nÅ‘k egy olyan helyre engedik be, ami csak a szemét ürÃtésére szolgál, ráadásul az nem igen szokott olyan vastag és hosszú lenni, mint egy férfi pénisze.
4. Ijesztő
Nem igazán tudja ilyenkor egy nő, hogy mit is csinál a férfi a háta mögött, és persze tele van a fejük azzal a sok rémtörténettel és a fájdalomról szóló sztorikkal, amiket innen-onnan hallott.
Mit szeret benne?
1. Ez egy új dolog
Új, éppen ezért izgalmas is. És hiszitek, vagy sem, egy nÅ‘ ugyan olyan izgatott, mint egy férfi, amikor arról van szó, hogy felfedezheti az anális örömöket. Igen, félnek tÅ‘le egy kicsit, de ha figyelsz rá és óvatos vagy, két lyukat nyersz magadnak, amÃg Å‘ veled van.
2. Jó lehetÅ‘ség egy kis fenék-masszÃrozásra
Semmi sem nyugtatja meg és lazÃtja el jobban a nÅ‘ket, mintha a feneküket masszÃrozzák. De szentelj egy kis figyelmet a hátának és a derekának is. Ha nem hagyod ki ezeket a területeket, neked is könnyebb dolgot lesz!!!
3. A fájdalom izgató is lehet
Miért is engedi meg egy nő egy férfinak, ha tudja, hogy fájdalmas? Csak, mert tudni akarja, hogy milyen érzés.
Ha érdekel, hogy fogjak hozzá?
Az anális ingerlés teljesen mást eredményez, mint egyéb erogén zónák izgatása. Nagyon jó módszer az egyéb örömök fokozására. Kombináljátok a közösüléssel, és orgazmusod sokkal erőteljesebb lesz, de orális szex és maszturbálás közben is alkalmazhatják.
Ha most akarjátok kipróbálni, akkor érdemes először orális szex közben alkalmazni, aztán ha már a tudás birtokában vagytok, csak akkor vigyétek át a közösülésbe is.
Az első alkalom
A leghétköznapibb módja az anális szexnek, ha az előjáték során kezdtek hozzá, és készülj fel rá, hogy kellemes meglepetések fognak érni!
LegelÅ‘ször talán még furcsa érzés lesz, és nem is kell rögtön a pasi farkát bedugni (bár a jó öreg sÃkosÃtó orvosa lehet a problémának), elég, ha a pasid csak a kezeit használja. És bizony pont attól olyan izgató, hogy ez még mindig tabu témának számÃt a mindennapokban.
Az orgazmus-fokozó
Sokkal intenzÃvebbé válik az orgazmus, ha az ánuszodat ujjazzák szex közben. Próbáld ki, hogy egy vagy két ujjadat a párodba dugod. Légy gyöngéd, ez nagyon fontos, mivel itt nincs természetes sÃkosÃtó anyag, mint a hüvelynél. Csináld addig, mÃg a partnered el nem élvez (úgy ki fog lÅ‘ni, akár a rakéta). És talán ettÅ‘l neki is megjön a kedve hozzá, hogy megujjazzon téged hátulról.