Flóra vagyok, 25 éves csaj. A fiúk mellett a lányokhoz is vonzódom,
ezért gyakran keresek az interneten is lány szexpartnert magamnak.
A legutóbbi ilyen ágybéli barátnõm Kriszti, akit hamar
megtaláltam az Eron oldalán. Egy pár napos levelezés és ismerkedés
után randit beszéltünk meg a lakásomra, ahová õ pontosan és nagyon szexin érkezett.
Amint megpillantottam õt, éreztem, ahogy a bizsergés átjárja a testemet,
és az ölemben összpontosul, az agyam pedig csak arra tudott gondolni,
hogy élvezni akarok ettõl a lánytól. Nem sokáig húztuk az idõt, simogatni,
és csókolgatni kezdtük egymást. Nyelvem rögtön bejutott meleg szájába,
ahol már várt rám pici nyelvecskéje. Szánk egymáshoz tapadt,
csókoltuk egymást, ahogy csak értük, miközben lassan megszabadultunk a ruháinktól.
Finom illatú bõre vonzott engem, így az ágyra fektettem, és melleire borultam,
és kezembe véve formás kebleit, mellbimbóit számba véve
finoman harapdáltam a rózsaszín dudorokat.
Nyelvem hol körzött rajtuk, hogy finom szívással ingereltem ékességét.
Kriszti halkan nyögdicsélt, miközben kezemmel lábai közé nyúlva
kitapogattam csiklóját, majd bemélyesztettem ujjaimat hüvelyébe,
ami már kecsegtetõen nedvesen várt rám. Nem bírtam sokáig én sem,
akartam, hogy érezzen, és élvezzen, így lábai közé bújva nyelvemmel
végre rátapadhattam kemény csiklójára, és hevesen lefetyeltem rajta.
Ujjaim közben rendületlenül törtek puncija belsejébe, és nem is kellett
sokáig döfködnöm õt, pár kemény nyomulás után újdonsült barátnõm eljutott a csúcsra.
Az élvezet közben apró sikításokkal élte át a gyönyört.
A végén ráfeküdtem, és megcsókoltam õt punci illatú számmal, miközben
csípõmet hozzá dörzsölve jeleztem neki, hogy én is fel vagyok gerjedve,
és kielégülésre vágyom. Kriszti nem is váratott sokáig magára, helyet cseréltünk,
és õ nyelvével most az én csiklómat kényeztette, az újai helyett elõvette
a táskájából a vibrátorát, és puncimhoz illesztve, belém nyomta.
Lassan fokozatosan tolta belém, a kemény vibrátor,
amennyire csak tudott, végigért bennem.
Nedves puncimtól hamar csúszóssá vált, így pár pillanat múlva már
megállás nélkül csúszott ki-be puncimba. Én az élvezettõl Kriszti haját simogatva adtam
át magam a kényeztetésének, imádtam, ahogy testemmel bánt.
A vágy és a kéj egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és belsõmben egy
helyre összpontosult. Egyre gyorsuló tempóban kezdte ki-be döfködni bennem,
azt hittem elájulok a gyönyörtõl. Nyelve egy pillanatra sem hagyta el csiklómat,
ami minden pillanatban fokozatosan növekvõ lüktetéssel készült a beteljesülésre.
Kriszti nem lassított, tempója már õrült gyorsasággal követelte a gyönyört.
Egy pár pillanat múlva hatalmas vonaglások közepette én is elélveztem.
Az estet egy leszbi buliban fejeztük be, ahol újra az egymáséi lettünk,
csak annyi különbséggel, hogy ott több csajjal együtt gruppen-eztünk
egy fantasztikus orgia kellõs közepén.